|
Tájékoztatás szülőknek
A Mars webhelyei állateledeleinkről, élelmiszer-, snackfood és egyéb termékeinkről, Vállalatunkról, promócióinkról, vetélkedőinkről, versenyeinkről, szórakoztató és egyéb jellemzőinkről, közölhetnek információt, valamint álláspályázati vagy online vásárlási lehetőséget nyújthatnak. Webhelyeink többségét elsősorban felnőtt fogyasztóknak szánjuk. Snackfood termékekre vonatkozó globális marketingszabályzatában a Mars kifejezetten megerősíti, hogy az édességek és snackfood termékek marketingüzeneteivel elsősorban felnőtteket, illetve ahol a márka szempontjából releváns, tinédzsereket kíván megcélozni. Snackfood termékeinket nem reklámozzuk más médiában azzal a céllal, hogy felkeltsük 12 éven aluli gyerekek érdeklődését webhelyeink iránt. A Mars emellett elvárható módon korlátozza a 12 éven aluli gyerekek képességét a képernyővédők és játékok letöltésére, illetve egyes webhelyek más jellemzőinek elérésére, összhangban azzal a törekvéssel, hogy üzeneteivel elsősorban felnőtteket vagy tinédzsereket vesz célba.
A különféle joghatóságok a helyi jogszabályoktól függően némileg eltérően definiálják a „gyer(m)ek” fogalmát adatvédelmi és egyéb szempontból. Azokon a webhelyeken, ahol a helyi törvények értelmében gyereknek minősülő felhasználóktól gyűjtünk adatokat, marketing- és egyéb szabályzatainkkal összhangban felszólítjuk a felhasználókat, hogy az információk megadása vagy termékrendelés előtt kérjenek engedélyt szüleiktől. Esetenként születési idejük megadására kérjük a látogatókat, hogy megakadályozzuk egyes webhelyek, területek vagy jellemzők elérését a kiskorúak számára, és „sütikkel” tesszük lehetetlenné, hogy később megváltoztassák életkoradatukat. Arra is kérhetjük őket, hogy adják meg szüleik e-mail címét, hogy tájékoztathassuk szüleiket adatvédelmi szabályainkról és/vagy szükség esetén megszerezzük hozzájárulásukat. Önnek is javasoljuk, hogy kísérje figyelemmel és ellenőrizze gyermeke internetezését.
Kérjük, hogy az információgyűjtésre és -kezelésre vonatkozó részletes szabályok megismeréséhez olvassa el Adatvédelmi Szabályzatunkat.
Date: July 2009 |