Mars vezérigazgató: A legnagyobb értéket az embereink jelentik – mutassuk meg, hogy komolyan gondoljuk
Írta: Poul Weihrauch, vezérigazgató, az elnöki iroda tagja
„Miért dolgozzak önöknél? És mi jót tesznek a társadalomért?”
Amikor 1992-ben lediplomáztam, nem mertem volna ilyen kérdéseket feltenni egy állásinterjún; örültem, hogy egyáltalán munkát kapok! Ma azonban ezek általában az első kérdések, amelyeket a pályájuk elején álló jelentkezőktől hallunk. Az új generációk ezeket a kihívásokat támasztják a munkaadókkal szemben, és a „lábukkal szavaznak”. A munkáltatóval szembeni elvárások megváltoztak, és ez már nem csupán a fiatalokra vonatkozik.
Ez nem azt jelenti, hogy az üzleti világnak minden új trendet vagy NGO felhívást követnie kellene, de ha azt szeretnénk, hogy vállalatunk a jövőben is növekedjen és sikeres maradjon, az a képességünk, hogy a legtehetségesebb embereket magunkhoz vonzzuk, azon múlik, mennyire meggyőzőek a válaszaink ezekre az alapvető kérdésekre. A megfelelő emberek nélkül egy vállalat legjobb esetben is alul fog teljesíteni, legrosszabb esetben pedig kudarcot vall. Márpedig szükség van teljesítőképes vállalatokra, hogy továbbra is befektethessünk az emberekbe és a bolygóba.